Ötödik évad - karakterek

SCOTT MCCALL // Tyler Posey – A végzetes este óta, amikor Peter megharapta és átváltoztatta Scottot, ő és a falkája jópár dolgon átmentek. Megküzdötték magukat mindenféle bűnözőkkel, akik Beacon Hills-be látogattak, mindegy, hogy Darach, egy Alfákból álló falka, vagy a végzetes vadászok voltak azok, esetleg egy többszáz éves japán szellem. Azonban most áll előttük a legnagyobb kihívás: a végzősök éve. Falkájával a háta mögött Scott felkészült a végzős év harcaira tudatában azzal, hogy valami ebben az évben is történni fog, és a veszély leselkedik rá.

STILES STILINSKI // Dylan O'Brien – Stiles is végzős lesz, és reménykedik abban, hogy barátaival együtt maradhatnak az érettségi után. Stiles jó szokásához híven folytatja a "rosszkor rossz helyen" sztorijait, amit az apja természetesen nem néz jó szemmel, de Stilinski sheriff tudja, hogy Stiles abszolút semmit nem fog csinálni a barátaiért.

LYDIA MARTIN // Holland Roden – Annak ellenére, hogy korábban leérettségizhetett, Lydia úgy döntött, hogy a barátaival marad, és együtt töltik a középiskola végzős évét. Folytatja Banshee képességének a fejlesztését, habár nem sok újat tanulhat. Hiába rejtőzött évekig hamis látszat mögé, a felszín alatt egy igazi nő alakult ki, és elfoglalja helyét Scott falkájában. Ugyanakkor Parrish-el közelebbi kapcsolatba került, miközben segített neki rájönni a rejtélyes ereje mivoltára.

KIRA YUKIMURA // Arden Cho – Kira végre megtalálta azt a baráti kört, amire mindig is vágyott. Ő, Malia és Lydia nem is állhatnának közelebb egymáshoz, és a Scottal való kapcsolata egyenesen tökéletes. A Kitsune képessége és a kardja is élesebb, mint valaha. Amíg nem lehetne izgatottabb a végzős évvel kapcsolatban, és, hogy azokkal az emberekkel érettségizik le, akik a legfontosabbak számára, addig a benne lakozó Kitsune szellemnek lehet, hogy más tervei vannak.

MALIA TATE // Shelley Hennig – Az igazat megvallva, Malia kicsit alá lett becsülve a középiskolával kapcsolatos harcaival kapcsolatban. Minél több időt tölt az erdőn kívül, mint benne az erdőben, Malia elkezdett szocializálódni, és beilleszkedni. A barátaival körülvéve és Stiles-szal az oldalán Malia rájött, hogy hova tartozik ebben a világban, és készen áll bármire, ami az útját keresztezi - főleg, ha harcról van szó.

LIAM DUNBAR // Dylan Sprayberry – Scott falkájának legújabb tagja és az első, igaz Bétává válása után Liamnek még mindig problémája van ezzel a tini farkasos dologgal. A dühkezeléssel Scott vezetésével és mentorálásval egész jól halad. Ettől függetlenül legjobb barátjával, Masonnel néha még mindig vannak nézeteltérései abból az okból kiindulva, hogy Mason még mindig nem tudja, hogy mi is Liam és mi folyik a falkában, és rejtegetnie kell előle. Tovább ront a helyzeten, hogy egy ismerős jelenik meg Liam életében a múltból.

MASON HEWITT // Khylin Rhambo – Végre legjobb barátja, Liam oldalán állhat, és készen áll a második évre. De tudja, hogy valami furcsa folyik Beacon Hills-ben, valami leselkedik a lepel alatt. Miután őt és Lydiát megtámadta egy Berserker, Mason készen áll többre, mint egy futó pillantásra arról, hogy mi is folyik valójában Beacon Hills-ben. Sajnos hamarabb megkapja erre a lehetőséget, mint gondolná.

JORDAN PARRISH // Ryan Kelley – Miután Parrish-t hvonzza a titokzatos erő Beacon Hills-hez, elő lesz léptetve seriffhelyettesnek, és elhatározza, hogy megvédi Stilinski sheriff-et, mivel úgy gondolja, megérdemli a bizalmát annak ellenére, hogy nem ad neki semmit, csak papírmunkát. Lydia segítségével Parrish folytathatja a keresést a természetfeletti erejének felfedése után, tudatában azzal, hogy az életük ezúttal veszélybe kerülhet.

HAYDEN ROMERO // Victoria Moroles – Hayden ahogy elkezdi a másodéves tanulmányait nem számít arra, hogy Liam, az általános iskolás ellensége visszalép az életébe. Most egybe kell sűrítenie a munkát, a sulit, egy nővért a rendőrségnél, és a bosszút, amit Liam ellen tervez.

THEO RAEKEN // Cody Christian – Theo sosem gondolta volna, hogy egyszer visszamegy Beacon Hills-be. Amikor megtudta, hogy Scott McCall, a barátja még általános iskolából nemcsak vérfarkas, de egy Igaz Alfa, Theo rájött, itt az idő falkát találnia. Amikor Theo találkozik Scottal, egyből kívülállónak érzi magát Stiles miatt. Most be kell bizonyítania Scottnak és a falka többi tagjának, hogy rászolgált a bizalmukra és a barátságukra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése